2015. április 26., vasárnap

19. rész "Fordulatok"

Minden ember életében történik egy csoda , bekövetkezik egy fordulat ami mindent megváltoztat. Az enyém Luke volt. Igazából ... ő maga volt egy csoda.


Éppen a konyhaasztal előtt ültem és egy epres joghurtot fogyasztottam. Eredetileg édes ízzel kellett volna rendelkezzen , de valahogy mégis keserűnek éreztem. Egyetlen egy szó forog a gondolataimban . Holnap. Egy normális ember számára ez a szó teljesen jelentéstelen. Ezelőtt két hónappal még nekem is az volt. Gyorsan megráztam a fejem , felálltam a székről és a szemetes felé vettem az irányt . A dobozt a joghurttal együtt bedobtam a kukába , a kanalat pedig a mosogatógépbe.
- Minden rendben ? - kérdezte Luke . Bólintottam. Semmi kedvem most a társalgáshoz.
- Kérhetek valamit ?- kérdeztem bizonytalanul .
- Persze .- válaszolta Luke értetlenül.
- Vigyél el Nicolas-hoz.- suttogtam. A hangom még nekem is idegennek tűnt. Luke összehúzott szemöldökkel nézett rám.
- Tessék ?! Azt hiszem nem értettem jól , azt amit mondtál. - mondta idegesen , hiszen nagyon jól értette .
- Nagyon jól értetted , amit mondtam. - Kezdtem indulatosan- Vigyél el Nicolas-hoz .- Mondtam higgadtan.
- Nem.
- Figyelj ide. Így is úgy is elmegyek. Szerintem jobb , ha te is jössz .  Alkut kötöttünk ! Ezen már úgy sem tudsz változtatni !- emeltem fel a hangom , és akaratlanul is kimondva a titkomat.
- Tessék ?!- Kérdezte idegesen , és felállt a székről , ahol eddig ült- Alkut kötöttél Nicolas-szal ? - hirtelen előttem termett és gyengéden nekinyomott a falnak. Még akkor is vigyáz , hogy nehogy fájdalmat okozzon , amikor mérges rám. Bennem is felment a pumpa. Úgy csinál mintha egy kisbaba lennék , még a kertbe sem mehetek ki egyedül. Árnyékként követ mindenhova! -Te teljesen meghibbantál ?!- az arca csak pár centire volt az enyémtől és úgy ordított , mint egy őrült .
- Fejezd be !- ordítottam és teljes erőmből meglöktem. Luke teste nekicsapódott a konyha szekrénynek , majd a földre esett. Apró nyögések kíséretében rátámaszkodott a könyökére és tekintetét az én arcomra irányította. Az arcát látva összeszorult a szívem , a könnyeim pedig pillanatok alatt eláztatták az arcomat . A lábaimból teljesen kifutott az erő. Félelmet láttam az arcán. Luke tőlem félt. Még át sem változtam , de Luke már fél tőlem !
- Annyira sajnálom .- mondtam és amilyen gyorsan csak tudtam , kifutottam a házból. Az utolsó dolog amit hallottam az Luke hangja volt. A nevemet kiáltotta.

Három dologban teljes mértékben biztos voltam. Az első: egy kibaszott szörnyeteggé váltam ! Egy undorító szörnyeteggé , akitől még a saját szerelme is fél. A második : beszélnem kell Nicolas-szal.  A harmadik : sokkal gyorsabban szaladok , mint egy normális ember. A hatalmas sebesség nem gátolt abban , hogy tisztán lássam , a körülöttem levő tájat . Ügyesen kikerültem a fákat , nagyokat ugrottam , amikor egy kidőlt fa elé kerültem , sőt , még pár bokrot is átugrottam.
Valahol az erdő mélyén megálltam. Hol találom meg Nicolas-t ? Haza nem mehetek. Azt nem tudom, hogy Nicolas hol lakik. Telefon nincs nálam , habár nem is tudom mire használnám most fel. Lépteket hallottam  , de nem volt időm megfordulni , hiszen  valami vagy inkább valaki  rám ugrott és letepert a földre.
- Áj le Sophie!- hallottam meg a barátnőm hangját.
- Annabell?
- Igen.- Felelte.- Lenyugodtál ?
- Eddig is nyugodt voltam.
- Nekem nem úgy tűnt , amikor fénysebességgel kislisszoltál a házból , Luke-ot pedig felrepítetted a levegőbe. Szóval. Most szépen hazamegyünk.
- Nem ! Annabell ! Figyelj rám. Kérlek. Muszáj beszéljek Nicolas-szal.
- Miért akarsz vele beszélni ?- kérdezte ő is értetlenül .
- Figyelj! Alkut kötöttünk- kezdtem , de láttam , ahogy Annabell arca eltorzul - nem fog megölni . Az alkunk nem engedi- mondta mire az arca ellágyult.
- Hadd találjam ki. Nem tudod hol lakik.- Nézett rám  , mire bólintottam.- És szükséged van rám , hogy elvigyelek , mert Luke nem hajlandó.- Újra bólintottam .- Ha Luke megtudja , jól seggbe fog rúgni , de mivel holnap van a születésnapod ezt megteszem érted , de cserében ne várj tőlem ajándékot.- mondta halvány mosolyra húzva ajkait . Szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm. Te vagy a legjobb és utolsó rokonom Annabell.- suttogtam mire összerezzent az ölelésemben.- Valami baj van ? - kérdeztem kicsit elhúzódva tőle.
- Nem , semmi , csak senki sem mondott még ilyen szépet nekem .- mondta és újra átölelt. Nem vagyok a rokonod. Szeretem Luke-ot. Ez a két mondat bújt elő valahonnan az emlékeim közül.
- Jössz ? - kérdezte Annabell. Észre sem vettem , hogy felállt.
- Persze - mosolyogtam rá.

Nicolas háza a város másik végén volt. Kicsi kerttel rendelkező ház ,  ahol egy hintaágy ékeskedett a sarokban , előtte pedig  egy  elég nagy halastó található.
- Várj meg itt.- mondtam , mire Annabell úgy nézett rám , mint egy idiótára.
- Ha azt hiszed , hogy itt maradok , elment az eszed.- mondta és becsengetett .
Az ajtó nyikorgott , majd megpillantottam Nicolast. Fekete haja kócosan hullott fekete szemébe. Kezeivel elsöpörte őket és hitetlenkedve nézett rám.
- Mi a francos fenét keresel itt ?- kérdezte gyönyörű szótárát használva.
- Beszélnünk kell !
- Megvesztél ?! Tűnj el innen a ribi barátnőddel együtt !
- Már bocs...- kezdte volna Annabell de közbevágtam.
- Miért nem öltél meg akkor este?- tértem a lényegre.
- Az alku miatt.- felelte mély hangon.
- Nem. Van valami más is. Néztem át a válla felett és a tekintetem megakadt a falon levő képnél. Nicolas volt rajta Luke-val és egy másik lánnyal. Hosszú , gyönyörű vörös haja volt. Zöld szeme még a képen keresztül is teli volt élettel , fekete , füstös sminkje pedig szépen kiemelte őket. Az ajkai sötétvörös rúzzsal voltak kikenve. Hallottam , ahogy Nicolas egy hatalmasat nyel. Rájött , hogy mit nézek.
- Most menj el Sophie.- suttogta , hangjában pedig fájdalmat fedeztem fel.
- Ki az a lány ?- kérdeztem.
- Most ebben a pillanatban elmész !- ordította.
- Kérlek szépen Nicolas . Tudnom kell , hogy ki az a  lány. Nagyon fontos.- Egy könnycsepp vágtatott végig az arcomon.
- Nem Luke barátnője , ha azt akarod tudni.- kezdte Nicolas
- Azt akarom tudni , hogy ki ő.
- Gyere be.- Nyitotta ki az ajtót. - Te nem.- nézett  Annabellre.
- Tessék ?! Nem megy be nélkülem.
- Annabell , kérlek. Nem ülök sokat. Nem fog bántani , emlékszel ?- A lány teleszívta levegővel a tüdejét .-
- Rendben.- mondta és gyilkos pillantást vetett Nicolas-ra.


- Ki az a lány ?- kérdeztem miután hallottam az ajtó becsukódádát.
- Taylor a neve.- és abban a pillanatban , ahogy kimondta a nevet eszembe jutott minden. Ahogy Madeline elmondta , hogy a legjobb barátnője volt , hogy aztán egyszer csak Luke-val kezdett barátkozni és aztán meghalt.
- Madeline-t ismerted ?- kérdeztem.
- Igen , a pletykás kis barátnő.
- Mi történt eredetileg ?- Madeline terjesztette a pletykákat Taylor haláláról , de Nicolas és gondolom, hogy Luke tudják csak az igazat.
- Taylor is nephilim volt.  Amikor találkoztam vele , ezt még nem tudtam. Akkoriban Luke volt a legjobb barátom , habár hét év van köztünk. Két hónapig voltunk barátok , hármasban. Belezúgtam  Taylorba , viszont ő Luke-t szerette. Emiatt megharagudtam Luke-ra. Hatalmas botrányt rendeztem emiatt  Taylor tizennyolc éves szülinapi partiján. Emiatt leléptem  és megfogadtam , hogy bosszút állok rajta. Azon az éjszakán gyilkolták meg Taylort. Mindenki azt mondta , hogy Luke volt az. És én hittem a pletykáknak . Elvesztettem a legjobb barátomat egy lány miatt. Egy nephilim miatt. Ezért akartalak megölni. Taylor megutáltatta velem a nephilimeket. - pár percig csak néma csendben ültünk. Lefagytam , azért erre nem számítottam.
- Miért nem öltél meg azon az éjszakán? Miért kötöttél velem alkut ?- suttogva raktam fel a kérdéseket.
- Mert mind ezek mellett Luke még mindig a barátom , és te fontos vagy neki.
- Beteljesítem az alkut.- mondtam hirtelen.
- Nem , nem kell.- irányította felém fekete szemeit.
- Én akarom , hozzájutottam az erőmhöz , Nicolás ! Úgy , hogy nem is változtam még át. Eddig kétszer bántottam őt. Többször nem fogom.- Nem mondott semmit. Újra hosszú csend következett.
- Egy dolgot kérek tőled. Légy mellette. Békülj ki vele. - mondtam és az ajtó felé vettem az irányt és kinyitottam azt. Mér beesteledett. Annabell a hintaágyon üldögélt. Amikor kiléptem asz ajtón felpattant és odarohant hozzám.
- Sophie ! - kiáltott utánam Nicolas.- Mindent köszönök.
- Nem , én köszönöm.- mondtam és elindultam Annabell után.

Nem beszélgettünk semmit egészen Luke házáig. Amikor benyitottam Luke felpattant a kanapéról és elénk sietett.
- Mégis hol a francba voltatok ?- Kérdezte idegesen.
Nem mondtam semmit. Felé szaladtam és teljes erőmből átöleltem.
- Szeretlek- suttogtam- és nagyon nagyon sajnálom.- A mondat végén elcsuklott a hangom és a könnyeim is utat törtek maguknak.
- Semmi baj.- suttogta , és közben a hátamat simogatta .
- Én megyek lefeküdni.- hallottam meg Annabell hangját.
- Jó éjszakát. - Mondtam egyszerre Luke- kal.
- Megyünk mi is ?- kérdezte Luke mosolyogva.
- Ahha.
Miután pizsibe öltöztem befeküdtem Luke mellé az ágyba.
- Voltál Nicolás-nál , igaz ?- kezte , de a hangjában nem volt harag.
- Igen. Tudok mindent . Luke , meg kell bocsájtanod neki.
- Ott hagyott egy lányért.- suttogta hitetlenkedve.
- Tudom , de megbánta. Adj neki egy esélyt.
- Rendben. Most feküdj le , holnap nagy nap van.
- Szép álmokat Luke. Szeretlek .- Mondtam.
- Én is téged.
- Mindig szeretni foglak , ezt ne felejtsd el.- mondtam.
- Én is.- felelte.

Két és fél órát vártam.  Mikor megbizonyosodtam róla , hogy már az álmok álmát alussza kikecmeregtem az ágyból  és csendben az ajtó felé indultam  , majd kinyitottam azt. A nappaliba érve egy papírt és egy ceruzát kerestem. Két levelet írtam. Az egyiket Annabell ajtajának a résén csúsztattam be a másikat Luke ágyára helyeztem el , ott ahol én aludtam eddig. Mielőtt kiléptem volna a szobából ránéztem az angyalomra. A mellkasa le-fel emelkedett , az ajkai résnyire elnyíltak. Csókot leheltem az ajkaira. Nem akartam gondolkodni , mert akkor nem tudnám teljesíteni az alkut. Teljesen kiürítettem a fejemet. A konyhába érve a legélesebb kést kiválasztottam a sok közül. Kinyitottam a terasz ajtaját és kiléptem a kertbe. A kést a mellkasom felé irányítottam. Megfogadtam , hogy nem bántom a szeretteimet. Ha ahhoz az kell , hogy én meghaljak , hát legyen.
- Bocsássatok meg nekem - a tekintetemet a házra irányítottam - szeretlek titeket. A kést belenyomtam a mellkasomba . Éles fájdalom vett körül . Az erőm teljesen kifutott a testemből. Nem éreztem az esést . Már nem fájt semmi. Láttam a csillagos eget. Láttam Luke arcát , majd sötétségbe borult a világ.
































2015. április 14., kedd

Nem rész !!!

Sziasztok. Szóval...... Mindjárt itt a blog vége..... Csak annyit akartam mondani , hogy nem hagyom abba az írást ( még van mit fejlődjek ) ezért meghoztam az új blogom prológusát. Csak annyit mondok róla , hogy nem fantasy. Remélem tetszik nektek. ( Amúgy  a hétvégén hozom a 19. részt , Úr Isten , nem hiszem el , hogy már itt tartok.... )

2015. április 11., szombat

18. rész- " Döntés "

Sziasztok.
Szóval.... itt van az új rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket . Egy dologra kérlek meg titeket. Miután elolvastátok a rész . írjátok meg ( akár a chat-be)  , hogy szerintetek a történet vége happy and vagy sad and lesz. Na meg persze a véleményeteket is elolvasom.
Jó olvasást.








Kis butus.... Azt hitted , hogy ezentúl boldog leszel ? Hogy , most már mindennek vége ? Tényleg így gondoltad ? Hát nem így van .... A rossz után mindig jó jön , de a jó után is mindig bekövetkezik a rossz . Egy kis csavar az életben , egy rossz út választása , és akár az életedet is elveszítheted . Vigyázz , hogyan cselekszel.



Sophie szemszöge 

El sem hiszem , hogy már szombat van. Még két nap . Holnapután eljön a végzetem , vagy az örök életem. Luke bízik bennem. Azt hiszi , hogy képes vagyok kordában tartani az erőmet . De valamilyen ok miatt hamarább az erőm forrásához jutottam. Se Luke sem Annabell nem tudja , hogy miért. És napról napra , percről percre jobban félek.

Mióta hazaértünk a kórházból valami megváltozott. Nem a házban , vagy Luke-ban , vagy Annabell-ben. Hanem bennem. Mintha egy fátyolon keresztül látnám az emlékeimet , van amit már csak homályosan látok a múltamból . És van egy bizsergés a karomban , amikor a bukott angyalokra gondolok. És persze , ezt is eltitkoltam a többiektől.

Két ölelő kar rántott ki a gondolataimból.
- Jól vagy ?- suttogta Luke a fülembe. Újra megjelent a bizsergés.
- Aha.- feleltem komoran.
- Annabellel filmet akarunk nézni , jössz te is ?- igazából semmi kedvem sincs , de úgy érzem , hogy ezt meg kell tennem a barátaimért .
- Igen.
- Rendben , gyere .- fogta meg a kezem , és maga felé húzott.

A kanapéhoz érve Annabell elindította a filmet , én leültem középre Annabell mellém , Luke a másik felemen az egyik karjával átölelve elkezdünk nézni egy filmet , ahol egy Sophie nevezetű kisbaba elvesztette a szüleit , és a barátaik kellett vigyázzanak rá . Állítólag a film vicces , de valahogy egyikünk sem röhögött rajta . A bizsergés viszont végig a karomban volt , majd terjedni kezdett .
Egy teljes óráig bírtam. Melegem volt. Sőt.. az volt az érzésem , hogy belülről égek. Úgy pattantam fel a kanapéról , mint egy eszeveszett őzike , amikor megijedt . Egy másodperc alatt a szoba másik felébe értem. A hátamat szorosan a falnak vetettem és szembe néztem a többiekkel . Illetve megpróbáltam , de olyan volt mintha egy lámpát raktak volna a két szemem elé. A fény megvakított. Mi történik velem ? Honnan ez a fény ? Miért van ilyen forróság ? A kérdések gramádája pörgött a fejemben.

Luke szemszöge

Valahol a film közepénél tarthattunk , amikor Sophie kitépte magát a karjaim közül és maz egy másodperc alatt a szoba másik felében nekivetődött a falnak. Meglepetten néztem a lány tetteit. Összeszorított szemhéja mögött fényt pillantottam meg , majd amikor kinyitotta azokat a sötét szobában vakító fény keletkezett , amely Sophie-ból áradt. Gondolkodás nélkül felé rohanta és jobb kezemmel megfogtam a vállát. Tűrhetetlen forróság lepte el a kezemet. Fájdalmamban felordítottam. Utoljára akkor volt még ilyen fájdalmam , amikor letépték a szárnyaimat. A kezemet elkaptam a lány válláról és a lába előtt földre rogytam. Hatalmas fájdalom kerítette fogságba a kezemet. Hogy mentsem meg akkor , ha nem tudok hozzá érni ?

Sophie szemszöge

Nem láttam semmit a vakító fény miatt , viszont mindent éreztem és hallottam. Érezte Luke kezét a karomon , hallottam éles sikolyát és Annabell ordítását is, de nem tudtam mi történik. Talán most változom át ? A barátaim velem voltak , hallottam és éreztem a jelenlétüket , mégis úgy tűnt mintha teljesen egyedül lennék a hatalmas szobában. A levegőm fogytában volt , úgy éreztem , hogy most robbanok fel. Fájt a tüdőm és a mellkasom , mintha mázsás súlyok húznának lefelé. A félelem hatalmas hullámok formájában borították be az egész testemet. Teljesen lebénította végtagjaimat .  A hatalmas fejfájás is társult mindezek mellé és satuba fogta az agyamat. Éreztem , hogy kezdtem elveszíteni az épp gondolkodásomat. A testemben lakozó forróság másodpercről másodpercre növekedett. Képtelen voltam rendesen levegőt venni. Pár perc alatt teljesen elveszítettem az irányítást a saját testem felett. A lábaimból teljesen elfogyott az erő. Próbáltam minél picibbre összehúzni magam , hiszen féltem , hogy bántanám a barátaimat. Szédültem az oxigénhiány miatt.
Majd meghallottam Annabell hangját.
- Luke nem érintheted meg újra ! Az előbb is megégetted magad! Hátha ezúttal nem leszel képes elvenni a kezed Sophie-ről ? Akár bele is hallhatsz !
- Nem érdekel ! -hallottam meg gyenge hangját. Éreztem. Éreztem , ahogy megérint. Újra ordított . Talán sokkal több fájdalommal mint azelőtt . Én is éreztem a fájdalmat. Én is ordítani akartam , de nem jött ki hang a számon . Hallottam , amint valami leesik a földre.
- Luke !- kiáltott fel Annabell. Megszédültem. Mit tettem ?
- Luke.- suttogtam. A tűz , ami eddig bennem élt lassan kezdett eltűnni. Éreztem , hogy esek a föld felé , de fájdalmat nem éreztem. Cserbenhagytam Luke-ot. Kitudja , talán meg is öltem. Erre a gondolatra kipattant a szemem és oldalra kaptam a fejem. Ott volt , gyönyörű arcán fájdalmat fedeztem fel. És ezért én vagyok felelős. Még sosem láttam ennyire betegnek. Felemelte a kezét és az arcom felé közelített avval .
- Ne...- nem akartam , hogy hozzám érjen. Féltem , hogy újra bántanám. Remegő keze mégis hozzáért az arcomhoz és lágyan megsimogatta azt . Úgy éreztem , hogy érintésének gyógyító hatása van. Majd ránéztem a kezére . Csúnya égési sérülések jelezték , hogy egy igazi szörnyeteg vagyok.
- Luke...
- Sss- lágy hangja hallatán kicsordultak a könnyeim.- Minden rendben lesz.
Annabell letérdelt Luke mellé és segített neki felkelni. A látvány miatt sokkal jobban sírtam. Luke volt közülünk a legerősebb , és most mégis ő szorult segítségre.
- Már el kellet volna múljon a sérülés.- mondta Annabell.
- A Mennyország tüze lakozik Sophie testében. Amióta egy kis időre elérte a nephilim erejének forrását egy kicsit átalakult. Ha sokáig érintem lángra gyúl benne a tűz , ami képes örökre sebet hagyni rajtam.- mondta.
- De ha teljesen átalakul....- tudtam mire gondol Annabell , Luke is tudta.
- Nem képes korlátban tartani a képességét. Nagyon erős lány. Tudom.

Erős karok emeltek fel a földről. Luke ölelésében biztonságra találtam.
- Luke....- a névét ismételgettem. Tudtam , hogy ha sok ideig érintjük egymást újra átváltozok egy szörnyeteggé. De szükségem volt rá. Most utoljára. hiszen eldöntöttem. Vigyázni fogok rá. Ha kell saját magamtól.

Nem is tudom , hogy mikor aludtam el. De mikor újra felébredtem sötétség vett körül.
- Luke ?
- Itt vagyok.- az első amit megpillantottam , Luke szemei voltak , amik még a sötétben is kék ékkőként ragyogtak.
Nagyot nyeltem , amikor keze az arcomhoz , majd az ajkamhoz ért.
- Nem szabadna hozzám érj.
- Nem angyalom. Nem szabad sok ideig hozzád érjek.
- Nem akarlak bántani.
- Nem fogsz.
- De...
- Tudom , hogy képes vagy bánni az erőddel.
- És hanem....?
- Nem létezik olyan , hogy és ha nem... hallottad ? Képes  vagy rá!- a hangja hallatán én is hittem benne , hogy sikerülhet , de a szívem és agyam legmélyebb részében  tudtam ,hogy ez nem igaz.
Elakadt a lélegzetem , amikor közelebb húzódott , viszont most nem éreztem a bizsergést. Mi történt?
- Elfogyott az erőd. Mivel még nem változtál át kimerültél. Most nem történhet semmi baj.- válaszolt a fejemben levő kérdésre.
- Most hogy vagy ? - tettem fel egy másikat.
- Jól.- A szemeivel az enyémeket pásztázta.- Hát te ?
- Jól. Tudod , te mentettél ki abból a helyzetből. Nagyon sajnálom , amit veled tettem.
- Sophie , nem a te hibád. De most aludnod kell. Szép álmokat.
- Neked is.- pár perc múlva csend lett. Csak Luke halk és lassú szuszogását hallottam. Csak ültem a sötétben és a falakat bámultam . A fejemben újra és újra lejátszottam a történteket , és elképzeltem , hogy az átváltozásom után , ez ezerszer rosszabb lesz. Keserű ízzel telt meg a szám. Ha átváltozok , több mint biztos , hogy rengeteg embert fogok ölni , mert ezért teremtettek. Talán apám nem is szerelemből jött le erre a földre, hanem csak azért , hogy eltüntessék a bukott angyalokat. De ez nem az ők döntésük . Hanem az enyém. Én döntöm el , hogy mit csinálok. És egy dolog biztos. Sosem fogom bántani azokat , akiket szeretek. Fogadom.

2015. április 5., vasárnap

17 rész- Titkok

Sziasztok. Köszönöm szépen a sok kommentet és olvasót , hihetetlenek vagytok!!! Remélem tetszik ez a rész is. A véleményeiteket is szívesen elolvasom. Boldog nyuszit mindenkinek. Jó olvasást.        





      "Indulj kedvesem , repülj .... És ne feledd , ha elesel én itt leszek , hogy                       elkapjalak...."



                Sophie szemszöge 

Hangok . Hangokat hallok . Ugyanazokat a hangokat. Nem tudom , hogy mióta , de lebegek. Hangokat hallok , de sötétségben vagyok. Valaki hozza vissza azt a rohadt fényt! Nem ilyennek képzeltem el a halált. Talán a pokolba jutottam ? Nem , akkor nem hallanák hangokat , vagy mégis?

- Felébredt ? - suttogta Annabell.
- Nyisd ki a szemed , aztán beszélünk.- hallottam meg kedvesem hangját. Azt a szomorúsággal teli hangját.
- Oké. Luke.. pihenned kell , vagy enned , vagy mindkettőt .- mondta haragosan a barátnőm.
- Ameddig nem ébred fel , le sem akarom hunyni a szemeimet. 
- De Luke....
- Nem ! Most tényleg hagy békén , Ann! 
- Rendben. De Sophie sem szeretné , ha látná , hogy mit csinálsz magaddal .- nem láttam , de hallottam. Bárcsak ... még egyszer láthatnám a tündéri arcát ! Csak még egyszer !
- Vigyázok magamra , Sophie- mintha meghallotta volna- minden rendben lesz , csak gyere vissza.

Nem tudom , menyi idő telt el , de most már Annabell fogta a kezemet.
- Mostanában minden olyan rossz és szomorú . Luke teljesen kikelt magából , már nem is ismerek rá. Sohasem láttam sírni ! Érted Sophie ? Soha ! Vissza kell jönnöd . Nélküled minden olyan üres. Most szerencsére elaludt , de nem tudom mennyi időre. Hiányzol Sophie. Lépj ki a kómából!- tudtam , hogy nem haltam meg. Éreztem.
- Tudod.... Nem érted jöttem vissza . Akkoriban nem is érdekelt . Még mindig szerettem Luke-ot. A te létezésedről nem is tudtam. Igazából nem is vagyunk rokonok.- hallatszott a hangján , hogy kicsit elmosolyodik. - De ez a pár hét alatt , megismertelek , és azt hiszem , egy igazi barátra találtam. Annyira sajnálom , hogy hazudtam neked ! Amikor láttam , hogy Luke még az életét is odaadná érted.... amikor úgy nézett rád , mint ahogy rám sosem nézett..... na , akkor értettem meg , hogy mi az igazi szerelem . Luke-nak szüksége van rád. Nekem szükségem van a barátnőmre ! Gyere vissza ! Kérlek.- Ha tudtam volna beszélni , biztos vagyok , hogy elnémultam volna a szavai miatt .

- Tudod , ismertem apádat- ezek Luke szavai voltak- Amikor elérintetted a szárnyaimat , akkor láthattad őt. Noah volt az ő neve , de ezt bizonyára tudtad. A legjobb barátom volt. Bármit megtett volna értem. Miután lejött a földre találkoztunk is. Annyira boldog volt , mai napig is emlékszem arra az idétlen vigyorgására. Azt mondta  , hogy lesz egy lányom. Ő a Bethany nevet akarta neked adni. Komolyan mondom , még az sem érdekelte , hogy hamarosan meg fog halni. Hope-val lehetett . Engem kért meg arra , hogy vigyázzak rád . A bukott angyalok , pedig arra , hogy öljelek meg. Megöltelek volna. Nem érdekelt Noah . Azt hittem , hogy nincs szívem , nem éreztem semmit azután , hogy Annabell csak úgy lelépett. Majd megjelentél az életemben , megláttam a szemeidet , amiket apádtól örököltél , és egyszerűen nem tudtam megtenni . És egyáltalán nem bánom , mert szeretlek . Kérlek , gyere vissza.
Legszívesebben sírtam volna , hogy az az iszonyúan nagy feszültség , amely bennem lakózott kitörhessen. Ordítani akartam volna . Haragot éreztem iránta. Hogy titkolhatta el ezeket ? Az őszinte érzelmeim megleptek , de megértettem őt. De nem ez zavart a legjobban , hanem az , hogy képtelen voltam felébredni. Akár mennyire akartam , nem ébredtem fel , hanem tovább lebegtem a sötétségben. A kómámnak köszönhetően sok mindent megtudtam , de nem tudom , fogok-e emlékezni ezekre , amikor felébredek ?

Sokáig nem hallottam beszédet és éreztem , hogy süllyedek . Majd halványan hallottam meg Luke és Annabell beszélgetését.
-Luke . Elmegyek venni valami ételt , és nem akarom hallani , hogy nem vagy éhes ! Enned kell.
- Rendben.
- Nem Lu....... Várj ! Azt mondtad rendben ? - lepődött meg Annabell.
- Neked is kell enned valami.... rendes ételt.- mondta Luke.
- Ma nem vadászhatok , pedig jó lenne . Nem baj , ha egy kicsit kések ? Nem szeretnék rátámadni egy nővérkére . Hazaugrok egy tasak 0-sért.
- Woopire nap van ?
- Aha .- mondta Annabell , majd nyílott és csukódott az ajtó. Ezt is meghallottam. Jó úton haladok.
- Szeretlek.- suttogta Luke.- úgy éreztem  , hogy valami eltörött. Éreztem a kezemet , ahogy Luke fogja azt. Megpróbáltam megmozdítani valamelyik végtagomat. Hosszú próbálkozás után sikerült is.
Luke megérezte.
- Kérlek Sophie ! Mondd , hogy nem az elmém játszadozik velem ! Mutasd meg , hogy hallasz engem. Kérlek Sophie , ébredj fel . Gyerünk Sophie !
Próbálkozom de kifáradtam . Azután mégis ... Erőt meríttek valahonnan és megmozdítom mind az öt ujjamat . Majd Luke hívja a nővért . De valami nincs rendben , újra elveszek a sötétségben.


Folyamatosan próbáltam feltörni  , de éreztem , hogy fogy az időm.
Utálom ezt az összevisszaságot , ami a fejemben van , az idő elmosódik. Luke a kezemet fogta , a feje búbja súrolta a bordáimat. a feje a matracon volt. Nem csak a kezemet fogta , hanem úgy éreztem , hogy a sötétségből is húz ki. Most már egy utat láttam , a távolban ott állt . A szőke tincsei a szemébe lógtak . Fehér szmokingot viselt. Már nagyon közel éreztem magam a célhoz. Kiáltottam a nevét. Mintha meghallott volna az ajkai mosolyra húzódtak. Annabellt is megpillantottam , az ő nevét is kiáltottam. Majd elértem Luke-hoz. A karjai közé vetettem magam. Majd hirtelen eltűnt . Vagy én tűntem el.

A következő pillanatban egy fehér szobában ébredtem. A tágra nyílt szemem a környezetemet próbálta befogadni. Ott volt az én Luke-om , aki arcán patakokban folytak a könnyei . Legszívesebben letöröltem volna őket.
- Sophie ! - kiált fel Annabell.
- Hol vagyok ?- Néztem Luke-ra.
- Minden rendben van. Most már minden rendben van. Szeretlek.- suttogja a szerelmem.
- Én is- halványan elmosolyodom.
Majd újra elnehezülnek a végtagjaim , újra süllyedni kezdek . De most nem kerülök vissza a sötétségbe , hanem egyszerűen elalszom.

Pár óra múlva újra felébredek , az utolsó emlékem az , hogy ott állok a börtönben , hallom , ahogy a cella ajtaja nekicsapódik a szembe levővel . A fejem még mindig fáj , de az orvosok szerint ez normális. Legelőszőr nem akartak hazaengedni , csak jövő héten , de Luke végül meg győzte őket , hogy engedjenek haza vasárnap. Hétfőn pedig az én sorsdöntő napom. Vagy elbukok , vagy örökre életben maradok , Luke-val és Annabellel.