16. rész- Tarts ki !

Nagyon jól tudom , hogy késtem , pedig megígértem , hogy nem fogok. Csak sajnos , a hetekben elég durva dolgok történtek velem , időre volt szükségem . Most pedig befejeztem a részt , ha tetszik kérlek szépen  jelezzétek . Előre is köszönöm.                         



  Luke szemszöge

 Nem is lenne nehéz.... Lehunyni a szememet és örök álomba

                              zuhanni. Meghalni. Oda jutni , ahol nincs fájdalom. 

             

A napok csak repültek , én pedig egyre idegesebb lettem. Annabell szerint ha kómában éri utol az átváltozás pillanata , akár bele is halhat. Még csak három nap van hátra.

-Luke .- hallottam meg Annabell rekedtes hangját.- Elmegyek venni valami ételt , és nem akarom hallani , hogy nem vagy éhes ! Enned kell.
- Rendben.
- Nem Lu....... Várj ! Azt mondtad rendben ? - lepődött meg a szőke lány.
- Neked is kell enned valami.... rendes ételt.- céloztam a vérre.
- Ma nem vadászhatok , pedig jó lenne . Nem baj , ha egy kicsit kések , nem szeretnék rátámadni egy nővérkére . Hazaugrok egy tasak 0-sért.
- Woopire nap van ?
- Aha .- mondta Annabell , majd kislisszolt a szobából.

Öt nap alatt ez volt a leghosszabb beszélgetésünk. Az összes időmet Sophie mellett töltöttem. Beszéltem vele , de semmi sem történt. Nem reagál semmire. Próbáltam elfelejteni , Még Annabellnek sem mondtam el , hogy Sophie elérte a nephilim erejét , pedig még nem változott át. Talán már fel sem ébred. Fejemet a teste mellé helyezem , kezeim az övét szorítsák.

Óóó.. Kérlek , kérlek hozd visza nekem Semmi mást nem szeretnék , csak azt , hogy újra mellettem legyen. Azt akarom , hogy fogja a két kezem , hogy karjaimban tarthassam , hogy érezzem finom illatát , hogy halljam bársonyos hangját , hogy érezzem szívének ütemes dobogását. Csak egyedül ő kell nekem. Ő az én életem. Ujjaimmal apró köröket rajzolok kézfejére. Délután öt óra lehet . A pillantásomat Sophie arcára vezetem. Hihetetlen. Angyali arcán egy apró hiba sincs , az ajkai pedig egy kicsit el vannak nyílva . Azok a puha ajkai . Halványan elmosolyodok , bár a mozdulat rettentően fáj .  Felkelek a székről amiben eddig ültem és az ágyra telepedek le. Csókot lehelek a lány ajkaira , majd Sophie vállára hajtva a fejemet elnyújtózok az ágyon és körbenézek a szobában. Minden fehér , kivéve az ágytakaró , ami halvány zöld. Balra egy ablak található , amin keresztül jól látszik , hogy esik az eső. Halk sóhaj szökik ki a számból , kezemet összekulcsolom az övével és lehunyom a szememet. Elképzelem , hogy minden rendben van , nem félünk a holnaptól , Sophie már mosolyog , átölel. Végre elgyengülhetek , mert tudom , hogy ő itt van velem.
- Szeretlek.- suttogom és érzem , ahogy elnyom az álom.

Álmomban érzem , ahogy lassan és óvatosan megmozdítja a mutatóujját . Egy apró mozdulatot tesz , amivel azt jelzi , hogy hall , hogy itt van velem és , hogy mindjárt felébred. De ez sajnos csak egy álom. Csak egy illúzió , amely kimutatja szívem legnagyobb vágyát , viszont túl fáradt vagyok elhinni az elmém által produkált színjátékot.  Próbálom figyelmen kívül hagyni , de egy újabb mozdulat következik.

Szemeimet fénysebességgel nyitom ki és  Sophie kezét figyelem. Várom az újabb mozdulatot. De nem történik semmi.
- Kérlek Sophie ! Mondd , hogy nem az elmém játszadozik velem ! Mutasd meg , hogy hallasz engem. Kérlek Sophie , ébredj fel . Ingerülten figyelek. Számat véresre harapva várom , hogy újra megismétlődjön  a csoda.  A szívem valahol a fellegekben jár , torkomban golf labda nagyságú gombóc keletkezik. Kapni - nyelni nem tudok idegességemben. Tekintetem erősen az összekulcsolt kezünkre szegezem , muszáj lássam , ahogy megmozgatja az ujjait.
- Gyerünk Sophie !

Mind az öt ujja egyszerre szorul rá a kezemre. Könnyek gyűlnek a szemem sarkába és folynak végig az arcomon. Nem hiszem el. Újra megmoccan. Ez alkalommal habozás nélkül a hívógombot.
- Mindjárt itt van a nővér , Sophie ! Tarts ki .- suttogom.
- Történt valami ?-  jött be egy alacsony , vörös hajú nővér , aki érdeklődve figyelte az arcomat , mivel szemmel láthatólag nincs baj , gondolom nem érti , hogy miért sírok.
- Megmozdult.- suttogom hitetlenkedve.
- Biztos benne ?
- Igen !- vágtam rá az egyenes válasz , mert nem volt erőm cinikus lenni.
Miután a nővér is láthatta  Sophie életjeleit , kisietett a szobából.
- Hívom az orvost.- mondta.

Miután az orvos is megvizsgálta , kiderült , hogy bármelyik pillanatban felébredhet , ha nem esik vissza.
- Hogy érti azt , hogy ha nem esik vissza ?- kérdeztem értetlenül.
- Azt , hogy bármelyik pillanatban még visszaeshet a kómába , de ne aggódjon , nem nagyon szokott ez előfordulni , de minden esetre maradjon mellette.
- Sehova sem mennék nélküle .- suttogtam , majd leültem a székre és Sophie kezét fogva figyeltem a reakcióit.

Fél órát vártam , de nem történt semmi. Beszéltem hozzá , de nem reagált , és a fáradság újra elnyomott.

- Luke!- két kéz próbált felébreszteni.
- Sophie ?- pattannak ki a szemeim , de az előbb említett lány még mindig az ágyon fekszik , eszméletlenül . Oldalra pillantok. Annabell álldogál mellettem.
- Hallottam , hogy mi történt.
- Azóta nem mozdult meg többet.- válaszoltam a ki nem mondott kérdésére .
- Fel fog ébredni.- suttogta , majd elém nyomott egy doboz pizzát.
- Nem hiszem el , hogy ezt hoztál nekem.
- Ha nem kell , megeszem én.
- Felejtsd el .- mondtam és kb.öt perc alatt felfaltam az egészet.

Alszom , a fejem a matracon , a kezét szorongatom. Érzek , jobban mondva hallok valamit , de nem jut el a tudatomig. Majd újra megérzem Sophie kezének lágy szorítását. Szemem kinyitódik , párat pislogok , majd észreveszem , hogy Szophie  mozog , nyöszörög , az ajkai szavakat próbálnak formázni . Majd sikerül neki. Legelőször érthetetlen szavakat nyög ki , de ennek is nagyon örülök.
- Annabell ! - kiáltom. Hirtelen az ágy másik felében terem és keze közé veszi Sophie kezét. A másikat én fogom.
- Sophie ?- kérdezem lágyan. Ajka kicsit szétnyílik.
- Luke- mormolja rekedten. Abban a percben elsírom magam , Annabell pedig követi a példámat.
 - Hívd a nővért.- mondom Annabellnek.
- Luke ..... Ann- motyogja Sophie.
- Itt vagyunk .
Pár perc múlva megérkezett a nővérke is.
- Hívom az orvost. Esetleg más hozzátartozó ?- kérdezte a vörös nő félénken.
- Csak mi vagyunk neki , de azért köszönjük.- mondta Annabell , majd térdre borulva Sophie ágya mellett tovább hullatta a könnyeit.
- Itt vagyunk melletted.- szorítom meg kezét , ő pedig ugyanúgy cselekszik. Mosolyra húzódik az ajkam.
Majd.....
Majd sikerül neki. Kinyitja a szemét . Bebizonyította , azt , hogy milyen erős. Semmi kétségem nincs, Hétfőn is sikerülni fog neki. Úgy tűnik késsé meg van zavarodva , nem tudja mi történik körülötte. Csokibarna szemeivel az enyémeket pásztázza.
- Sophie ! - kiált fel Annabell.
- Hol vagyok ?- Néz vissza rám.
- Minden rendben van. Most már minden rendben van. Szeretlek.- suttogom.
- Én is- halvány mosolyra húzza ajkait.

15. rész

Hatalmas késéssel , de itt van a * dobpergés * 15. rész. Remélem tetszik majd nektek , ne felejtsétek leírni a véleményeteket . Pipáljatok és iratkozzatok fel. Köszönöm , hogy olvastok. 

Huszonhat óra , negyvenöt perc és huszonhárom másodperc telt el azóta , hogy a rendőr elvitte Luke-ot. Huszonhat óra , negyvenöt perc és huszonhárom másodperce ülök a kanapén tehetetlenül. Minden másodperc hosszú időnek tűnt. " Szükségem van Luke-ra . Szükségem van a szívem másik felére "
- Megyek a vécére .- hallotta, Annabell hangját. Mielőtt elment volna bezárta a bejárati ajtót , a kulcsokat pedig a zsebébe mélyesztette . A tettén elmosolyodtam .
- Csak óvintézkedés .- suttogta.  Minek óvintézkedés ? Huszonhat óra , negyvenhat perc és tizenkét másodperc alatt csak kétszer próbáltam Luke után menni. " Azt hiszed , hogy meg tudsz állítani ??? "  raktam fel a kérdést magamban , s közben barbár mosollyal néztem Annabell távolodó alakját. Ahogy becsukódott a fürdőszoba ajtaja felpattantam a kanapéról , az ablakhoz léptem , kinyitottam és könnyedén átmásztam rajta . Miután sikeresen kiértem a házból futásnak eredtem. Kihalásztam a zsebemből Luke kocsikulcsát , amit már régebben magamhoz vettem és becsusszantam a kormány mögé . A  motort felpörgött majd elindultam . Bő tíz perc után megérkeztem a rendőrség elé. Megállítottam a motort és gondolkodtam. Az egyedüli kérdésem az volt , hogy " Hogy hozom ki Lukot ? ". Mindegy mi történik elv alapján kiszálltam az autóból és éppen a épület felé gyalogoltam , amikor valaki rászökött a hátamra . A test súlya miatt földre rogytam , az állkapcsomat pedig jól belevertem a kemény betonba.
- Mit keresel itt ? - kérdezte valaki . Biztos , hogy nem Annabell , hiszen a hangja férfias volt. Ajkai súrolták a fülemet amikor beszélt. Ismerem ezt a hangot , most már csak az kell eszembe jusson , hogy honnan.
- Eljött a pillanat kislány. Luke nincs itt , hogy megvédjen . - és ekkor , mint egy bomba , úgy robban be az emlékeim közé , hogy ki a hang tulajdonosa.

NICOLAS

Az ember aki megölte anyut. Az ember aki most engem fog megölni. Gondolkodj Sophie. Gondolkodj !

- Várj ! - mondtam- Segíts nekem kiszabadítani Luke.ot és szavamat adom , hogy megölöm magam.

- Nem hiszek neked.

- Kérlek ! Ígérem! Csak segíts kiszabadítani Luke-ot , és elveheted az életem. Nembánom.- éreztem , ahogy a könnyeim lassan kicsordulnak .

- Kihozom , miután megöltelek.

- Nem ! El akarok búcsúzni! Kérlek.- most már patakokban folytak a könnyeim. Nicolas láthatott valamit az arcomon , hiszen leszállt rólam , felemelt a földről és megszorította a karomat.

- Kihozzuk Luke-ot , és neked véged . Hallottad ?- kérdezte , mire kinyitottam a számat , de mivel nem jött ki hang a torkomon bólintottam. Azt hiszem , hogy ez nem nagyon tetszett Nicolas-nak, hiszen a karomtól fogva rángatni kezdett.

- HALLOTTAD ?- most mégjobban ordított.

- Igen.- suttogtam rémülten.

- Nem hallom !

- Igen.- ordítottam , de a végén elcsuklott a hangom.

- Törüld le a könnyeidet , így nem érünk el semmit.- tettem amit mondott.

Az épületbe érve Nicolás felkapott és fénysebességgel futni kezdett a cellákhoz vezető lift felé. A nagy gyorsaság miatt szerencsére senki sem látott meg. A felvonó ajtaja szisszenve kinyílt. Nicolas lépett be elsőnek , majd követtem én. Amint újra kinyílt a lift ajtaja kiléptünk és egy alagút féleségben találtuk magunkat. Az alagutat tompa fény világította meg. A fal mentén , kb 10 lépésként egy ajtó jelent meg. Felnéztem , és észrevettem valamilyen táblácskát , ami ki volt világítva . CELLÁK. Egy újabb folyosóhoz értünk. Szélesebb de rövidebb volt. Jobb- és baloldalt rácsos  ajtókkal  Igazából cellák voltak. A rabok mind kérdő pillantással néztek ránk.

- Luke nincs itt.- suttogta Nicolas.

- Menjünk a következő folyosóhoz.- mondtam és bátor léptekkel indultam előre. Négy folyosó után megtaláltuk Luke-ot is. Nem nagyon örült nekünk. 

- Sophie ! Te teljesen elvesztetted az épp elmédet ?- mordult rám.

- Sajnálom , de utánad kellett jönnöm. 

- És , hogy vetted rá Nicolast , hogy segítsen?

- Azt mondta....- kezdte Nicolas , de nem engedtem , hogy befejezze , hiszen a könyökömet jól a bordái közé nyomtam.

- Megvannak a módszereim .- suttogtam.

- Tudod , hogy ez nem tetszik nekem.- suttogta Luke , majd a tompa fényben is észrevettem , ahogy a arca egyre sápadtabb .

- Mi a..?- kezdtem volna , de valaki félbeszakított. Nicolas a szupergyors sebességét használva elszaladt , otthagyva engem , Luke-ot és a rendőrt.

- Mit keres maga itt ? - kérdezte a rendőr rám szegezve a pisztolyát. Hirtelen ötlettől vezérelve rángatni kezdtem Luke cellájának az ajtaját , természetesen nem nyílott ki.

- Kisasszony , fejezze be. Kérem. - jött közelebb.

Nem tudom miért, talán az adrenalin miatt közelebb léptem a rendőrhöz , és a jobb lábammal gyomorszájon rúgtam . Abban a pillanatban több dolog is történt egyszerre. A nephilim erőm valahonnan nagyon mélyről tört fel , így a rendőr nagy lendülettel hátraesett miközben nagy pukkanás hallatszott , majd Luke ordítása. Nem nagyon tudtam felfogni , hogy mi történt. Láttam ahogy a rendőr teste egy kupacba omlott össze pár méterrel arrébb a földön. Kifújtam a levegőt , és Luke felé fordultam . Gyengének éreztem magam , de a diadalmas mosoly ott ült az arcomon . Majd Luke arcát megpillantva helyrejöttem. Hatalmas fájdalom fogta körbe a mellkasomat és a hasamat. Meggyvörös folt ütött át a világos rózsaszín blúzomon , ami egyre csak növekedett. Rémült arccal néztem Luke szemeibe , amikben a félelem és düh keverékét láttam. Megszédültem , majd összeestem. A rendőr eltalált. Az utolsó pillanatban eltalált. Hallottam , amint Luke a hatalmas erejét használva a cella ajtaját a szembelevő celláig rugta , majd mellém telepedett le. Nedvességet éreztem az arcomon. Legelőször azt hittem , hogy csak az én könnyeim , de miután megláttam Luke gyengeségének a jeleit összeszorult a szívem.

- Minden rendben lesz. - suttogta Luke és felemelt a földről. Összerándultam , küszködve igyekeztem levegőhöz jutni. Pislogtam. Luke körvonalai kezdtek elmosódni.

- Tarts ki.- suttogta , de nem bírtam , sötétségbe borult a világ. Meg kellett halnom. Hát most megtörtént.