16. rész- Tarts ki !

Nagyon jól tudom , hogy késtem , pedig megígértem , hogy nem fogok. Csak sajnos , a hetekben elég durva dolgok történtek velem , időre volt szükségem . Most pedig befejeztem a részt , ha tetszik kérlek szépen  jelezzétek . Előre is köszönöm.                         



  Luke szemszöge

 Nem is lenne nehéz.... Lehunyni a szememet és örök álomba

                              zuhanni. Meghalni. Oda jutni , ahol nincs fájdalom. 

             

A napok csak repültek , én pedig egyre idegesebb lettem. Annabell szerint ha kómában éri utol az átváltozás pillanata , akár bele is halhat. Még csak három nap van hátra.

-Luke .- hallottam meg Annabell rekedtes hangját.- Elmegyek venni valami ételt , és nem akarom hallani , hogy nem vagy éhes ! Enned kell.
- Rendben.
- Nem Lu....... Várj ! Azt mondtad rendben ? - lepődött meg a szőke lány.
- Neked is kell enned valami.... rendes ételt.- céloztam a vérre.
- Ma nem vadászhatok , pedig jó lenne . Nem baj , ha egy kicsit kések , nem szeretnék rátámadni egy nővérkére . Hazaugrok egy tasak 0-sért.
- Woopire nap van ?
- Aha .- mondta Annabell , majd kislisszolt a szobából.

Öt nap alatt ez volt a leghosszabb beszélgetésünk. Az összes időmet Sophie mellett töltöttem. Beszéltem vele , de semmi sem történt. Nem reagál semmire. Próbáltam elfelejteni , Még Annabellnek sem mondtam el , hogy Sophie elérte a nephilim erejét , pedig még nem változott át. Talán már fel sem ébred. Fejemet a teste mellé helyezem , kezeim az övét szorítsák.

Óóó.. Kérlek , kérlek hozd visza nekem Semmi mást nem szeretnék , csak azt , hogy újra mellettem legyen. Azt akarom , hogy fogja a két kezem , hogy karjaimban tarthassam , hogy érezzem finom illatát , hogy halljam bársonyos hangját , hogy érezzem szívének ütemes dobogását. Csak egyedül ő kell nekem. Ő az én életem. Ujjaimmal apró köröket rajzolok kézfejére. Délután öt óra lehet . A pillantásomat Sophie arcára vezetem. Hihetetlen. Angyali arcán egy apró hiba sincs , az ajkai pedig egy kicsit el vannak nyílva . Azok a puha ajkai . Halványan elmosolyodok , bár a mozdulat rettentően fáj .  Felkelek a székről amiben eddig ültem és az ágyra telepedek le. Csókot lehelek a lány ajkaira , majd Sophie vállára hajtva a fejemet elnyújtózok az ágyon és körbenézek a szobában. Minden fehér , kivéve az ágytakaró , ami halvány zöld. Balra egy ablak található , amin keresztül jól látszik , hogy esik az eső. Halk sóhaj szökik ki a számból , kezemet összekulcsolom az övével és lehunyom a szememet. Elképzelem , hogy minden rendben van , nem félünk a holnaptól , Sophie már mosolyog , átölel. Végre elgyengülhetek , mert tudom , hogy ő itt van velem.
- Szeretlek.- suttogom és érzem , ahogy elnyom az álom.

Álmomban érzem , ahogy lassan és óvatosan megmozdítja a mutatóujját . Egy apró mozdulatot tesz , amivel azt jelzi , hogy hall , hogy itt van velem és , hogy mindjárt felébred. De ez sajnos csak egy álom. Csak egy illúzió , amely kimutatja szívem legnagyobb vágyát , viszont túl fáradt vagyok elhinni az elmém által produkált színjátékot.  Próbálom figyelmen kívül hagyni , de egy újabb mozdulat következik.

Szemeimet fénysebességgel nyitom ki és  Sophie kezét figyelem. Várom az újabb mozdulatot. De nem történik semmi.
- Kérlek Sophie ! Mondd , hogy nem az elmém játszadozik velem ! Mutasd meg , hogy hallasz engem. Kérlek Sophie , ébredj fel . Ingerülten figyelek. Számat véresre harapva várom , hogy újra megismétlődjön  a csoda.  A szívem valahol a fellegekben jár , torkomban golf labda nagyságú gombóc keletkezik. Kapni - nyelni nem tudok idegességemben. Tekintetem erősen az összekulcsolt kezünkre szegezem , muszáj lássam , ahogy megmozgatja az ujjait.
- Gyerünk Sophie !

Mind az öt ujja egyszerre szorul rá a kezemre. Könnyek gyűlnek a szemem sarkába és folynak végig az arcomon. Nem hiszem el. Újra megmoccan. Ez alkalommal habozás nélkül a hívógombot.
- Mindjárt itt van a nővér , Sophie ! Tarts ki .- suttogom.
- Történt valami ?-  jött be egy alacsony , vörös hajú nővér , aki érdeklődve figyelte az arcomat , mivel szemmel láthatólag nincs baj , gondolom nem érti , hogy miért sírok.
- Megmozdult.- suttogom hitetlenkedve.
- Biztos benne ?
- Igen !- vágtam rá az egyenes válasz , mert nem volt erőm cinikus lenni.
Miután a nővér is láthatta  Sophie életjeleit , kisietett a szobából.
- Hívom az orvost.- mondta.

Miután az orvos is megvizsgálta , kiderült , hogy bármelyik pillanatban felébredhet , ha nem esik vissza.
- Hogy érti azt , hogy ha nem esik vissza ?- kérdeztem értetlenül.
- Azt , hogy bármelyik pillanatban még visszaeshet a kómába , de ne aggódjon , nem nagyon szokott ez előfordulni , de minden esetre maradjon mellette.
- Sehova sem mennék nélküle .- suttogtam , majd leültem a székre és Sophie kezét fogva figyeltem a reakcióit.

Fél órát vártam , de nem történt semmi. Beszéltem hozzá , de nem reagált , és a fáradság újra elnyomott.

- Luke!- két kéz próbált felébreszteni.
- Sophie ?- pattannak ki a szemeim , de az előbb említett lány még mindig az ágyon fekszik , eszméletlenül . Oldalra pillantok. Annabell álldogál mellettem.
- Hallottam , hogy mi történt.
- Azóta nem mozdult meg többet.- válaszoltam a ki nem mondott kérdésére .
- Fel fog ébredni.- suttogta , majd elém nyomott egy doboz pizzát.
- Nem hiszem el , hogy ezt hoztál nekem.
- Ha nem kell , megeszem én.
- Felejtsd el .- mondtam és kb.öt perc alatt felfaltam az egészet.

Alszom , a fejem a matracon , a kezét szorongatom. Érzek , jobban mondva hallok valamit , de nem jut el a tudatomig. Majd újra megérzem Sophie kezének lágy szorítását. Szemem kinyitódik , párat pislogok , majd észreveszem , hogy Szophie  mozog , nyöszörög , az ajkai szavakat próbálnak formázni . Majd sikerül neki. Legelőször érthetetlen szavakat nyög ki , de ennek is nagyon örülök.
- Annabell ! - kiáltom. Hirtelen az ágy másik felében terem és keze közé veszi Sophie kezét. A másikat én fogom.
- Sophie ?- kérdezem lágyan. Ajka kicsit szétnyílik.
- Luke- mormolja rekedten. Abban a percben elsírom magam , Annabell pedig követi a példámat.
 - Hívd a nővért.- mondom Annabellnek.
- Luke ..... Ann- motyogja Sophie.
- Itt vagyunk .
Pár perc múlva megérkezett a nővérke is.
- Hívom az orvost. Esetleg más hozzátartozó ?- kérdezte a vörös nő félénken.
- Csak mi vagyunk neki , de azért köszönjük.- mondta Annabell , majd térdre borulva Sophie ágya mellett tovább hullatta a könnyeit.
- Itt vagyunk melletted.- szorítom meg kezét , ő pedig ugyanúgy cselekszik. Mosolyra húzódik az ajkam.
Majd.....
Majd sikerül neki. Kinyitja a szemét . Bebizonyította , azt , hogy milyen erős. Semmi kétségem nincs, Hétfőn is sikerülni fog neki. Úgy tűnik késsé meg van zavarodva , nem tudja mi történik körülötte. Csokibarna szemeivel az enyémeket pásztázza.
- Sophie ! - kiált fel Annabell.
- Hol vagyok ?- Néz vissza rám.
- Minden rendben van. Most már minden rendben van. Szeretlek.- suttogom.
- Én is- halvány mosolyra húzza ajkait.